A hétvégén 12 év után visszatér a UFC Brazíliába, arra helyre, amit a szervezet indulása óta valójában el sem hagyott.  Meglepőnek tűnhet az adat, miszerint az eddig megrendezett 182 élő eseménynek mindösszesen kétszer adott otthont az ország, ugyanis a brazil-vonal az USA után, évek óta messze a többiek előtt jár a UFC-ben (az MMA-ban).  Annyi bajnokot, torna győztest, tehetségkutató nyertest adtak ők a ligának, mint Kanada, Japán, Mexikó, Anglia, Fehéroroszország, Oroszország együttvéve. Jelenleg két világbajnokot (Anderson Silva, José Aldo) és két bajnokesélyest (Junior Dos Santos, Lyoto Machida) tartanak számon, sikeres veteránokkal (Vitor Belfort, Wanderlei Silva, Mauricio "Shogun" Rua, Noguiera brothers), többre érdemes harcosokkal (Demian Maia, Rousimar Palhares, Thiago Alves, Paolo Thiago) igazi legendákkal kiegészülve (Royce Gracie, Marco Ruas). Ez alkotja a szervezetet, a kezdetektől fogva behálózó brazil vénát.  A több mint 100 éves jiu-jitsu múlt, a családi körökben kifejlesztett oktatás, a nemzeti szinten szerveződő akadémiák és edzőközpontok révén nincs ok a csodálkozásra.  Az MMA globális szintre lépése mellett is még évek kellenek ahhoz, hogy ez a sorrend a későbbiekben változzon.

A lamentálás után nézzük a fight card-ot. A főmeccs a p4p (pound for pound, súlycsoportoktól független) bajnok Anderson „The Spider” Silva és Yushin Okami összecsapása lesz.  A bajnok az elmúlt pár évben a verhetetlenség mítoszát épített fel, győzelmei szinte minden esetben látványosak és megjósolhatatlanok is voltak egyben (kivéve Maia elleni cirkuszi produkció). Okamit érthető okokból „Pók gyilkosként” emlegetik, mivel utolsó vereségét Silva ellene szenvedte el, mármint ha valóban vereségként tekintünk egy meccs közbeni diszkvalifikációra. Silva egy történelmi harcos, az elmúlt évek a középsúlyban kizárólag róla szóltak. A történelmi harcosok pedig vagy történelmi csatákban esnek el, vagy bölcsességükről tanúbizonyságot téve bajnokként vonulnak vissza. Így kizártnak tartom a két ember közti különbség és a történelem fura szabálya miatt, hogy a hétvégén Okami kezét emeljék a magasba. Én kiütéses győzelmet várok.

A Shogun Rua – Forrest Griffin meccs is beleillik a visszavágók sorában, hiszen egyszer már az amerikai került ki győztesen, egy fojtással, a kettejük párharcából (UFC 76). Mindkét harcos, volt világbajnokként, komoly sérülések után próbál visszatérni a ketrecbe.  A sérülések és a mutatott formák miatt én Griffint érzem erősebbnek.

A sokszoros bajnok Big Nog is visszatér, a fiatal titán Brandon Schaub ellenében. A nagyobb és gyorsabban mozgó „Hybrid” Schaub nagy ütő, ezt többször is bebizonyította már Tuscherer, Gonzaga, Crocop hármas ellen. Viszont egy valódi földharcos legenda ellen ez kevésnek bizonyulhat. Ha „Minotauro” egy sikeres földre vitel után ott is tudja tartani az amerikait, a többszörös hazai pálya előnye miatt jó esélyei vannak (jitsu múlt, Brazília).

Az este során megrendezett brazil-usa „csapatversenyből” a dél-amerikai alakulatot tartom keményebbnek (talán nem véletlen a matchup-ok beosztása), így a világbajnoki öv is a helyén marad. Ezután vasárnap este a UFC pakol és visszamegy az államokba, de azért két dolgot biztosra vehetünk: nem kell újabb 12 évet várunk arra, hogy újra visszatérjen délre, illetve a brazil szál ereje miatt valójában nem is hagyja el azt soha.

De miért is tenné?

doktormma@gmail.com

Sok mindent láthattunk a UFC 133 Phily-ben megrendezett eseményén. Fiatal tehetséget, visszatérő veteránt, nagy KO-kat, lila fecskét és egy megbánó Bernard Hopkins-t. Viszont a meglepetések elmaradtak, sőt valójában egy igen csak kiszámítható estét kaptunk a Zuffától.

A prelims nem hozott látványos meccseket, kicsit érthetetlenül került under card-ra Chad Mendes, aki Rani Yahya felett aratott győzelmével lassan kihívói pozícióba ér a featherweight kategóriában. Talán jót tett volna az eddig veretlen srácnak, ha jobb besorolást kap a meccse (a PPV eladásoknak José Aldo ellen mindenképp).

Alexander Gustafsson könnyen átlépett Matt Hamill árnyékán, aki a vereség után visszavonulását is bejelentette. Hamill című önéletrajzi filmje hamarosan a mozikban, ő pedig a bunyón kívül találta magát. Születőben a Rampage-effektus: ha egy MMA-s filmet forgat, az azt követő meccset elveszíti, Rampage - Evans (A Team), Couture - Machida (The expendables), Hamill - Rampage ill Gustafsson (Hamill).

Rory MacDonald formáját és stílusát elnézve nem véletlenül jut az ember eszébe az új GSP lehetősége. A kanadai titánnak nem okozott nagy nehézséget, a rutinos Mike Pyle-t kiütni.

A két főmeccs miatt jár három darab vállon veregetés, a két győztesnek és nekem az eredményjóslás miatt. Vitor Belfort a régi önmagát idézte, mikor még 19 évesen (!) ütötte egy halomra a palikat a UFC 12-ben. Az azóta eltett tizennégy évben aratott nagy győzelmeket, elszenvedett emlékezetes vereségeket, de kétségtelenül nincs sok olyan harcos a jelenlegi rosterben, aki ennyi ideig ott tudott maradni az elit kategóriában.

Rashad Evans bebizonyította, hogy ő a No 2. a lightheavyweight csoportban, és bárki ellen kell a ketrecbe lépnie 2012-ben nagyon nagy kihívás elé állítja majd. A Lyoto Machida ellen elszenvedett vereség óta megváltozott edzés tervvel, a Rampage elleni győzelme után pedig megváltozott teammel pallérozta saját magát, ami még összetettebb harcossá tette őt. Tito Ortiz motiváltsága és elszántsága látványos volt, mint ahogy a tudásbeli különbség is a két bunyós közt. Tito nagyot csak a ketrec falába tudott ütni, azt is a meccs után, de minden esély meg van rá, hogy a megújult 4.0 (vagy ki tudja hányas?) verziójú Ortiz-t még láthatjuk az "oktogonon".  Úgy tűnik Dana White és közte szent a béke, így fognak még közösen pénzt keresni. Az estében csalódni nem kellett, a meccsek színvonala inkább közepes lett, míg a meglepetésre váróknak más csatornát kellett keresnie a hétvégén.

Hölgyek, Urak, MMA fans!

Útnak indul Doktor MMA blogja, kizárólag rendelési időben, recept nélkül. Konzultálni sem érdemes kezelőorvosunkkal és gyógyszerészünkkel, tanulván "The Great" Nate Marquardt esetéből.

Most szombaton (a világ szerencsétlenebbik felén, vasárnap) újra UFC. A 133-as találkozó nehezen összeállt mezőnye tartogat némi izgalmat számunkra. Az idén megsérült Rashad Evans helyett Jon Jones hívta ki, és verte meg a UFC Lightheavyweight bajnokát Mauricio "Shogun" Rua-t, nem mellékesen bemutatta a legérettebb és összetettebb fiatal bunyós képét (23 év) a ketrec történetében. Így a sérülésből visszatért Evans egy kihívói cím meccsért harcolt volna a hétvégén "Mr. Wonderful" Phil Davis-szel. Ám a sors és Davis térde nem így gondolta, akárcsak Lyoto Machida, aki a bérezéssel nem volt megelégedve, ezért a ketrec másik sarkában Tito Ortiz áll (legalább is a bejegyzés írásakor).

Az esemény co-main event párosítása Rick Franklin és Antonio Rogerio Nogueria ütközet is elmarad végül, Little Nog váll sérülése miatt. Helyükre Vitor Belfort vs. Yoshihiro Akiyama mérkőzését szervezték meg. A card-on szerepelt volna Vlagyimir Matyusenko és Alessio Sakara, de ők is tovább növelték a balcserencsés sérültek táborát.

Rashad Evans számára könnyebbnek látszik a Tito-n keresztül vezető út a címig. Azt gondolom a harc minden elemében a Bad Boy fölé nőhet, de nem várok idő előtti befejezést. Ortiz Ryan Bader-nek kiosztott verése nagyon hatásos visszatérés volt, de meglepődnék a további sikeres folytatáson.

Talán jobban jártunk nézőként Nogueira sérülésével, mert a legutóbb motiválatlan Franklin és az elmúlt két meccsen szürke brazil helyett (bár túlzottan színes sose volt) két olyan bunyós kap teret, akik nem hoztak össze még unalmas meccset. Legutóbb mindketten a vesztes oldalon álltak, meg van ez esélyük, hogy egy nagy név ellen újra bizonyítsanak. Ha a meccs nagy része állva zajlik, akkor Belfort KO-TKO-s győzelmét várom. Abban az esetben viszont pont olyan nevetségessé válik a japán UFC-s mérlege (1-3), mint a beceneve (Sexyama).

Lesz még két harcos az este aki nagy csatát vívhat, a fiatal tehetség Rory MacDonald és az érthetetlenül under card-ra száműzött Matt Hamill (Jones elleni DSQ meccs kivételével utolsó 5 meccs mérlege 4-1).

doktormmablog@gmail.com